Felhívás

Az ELTE Szegedi Márton Áron Kollégiumának a koronavírus járvány miatt hozott szabályai

Az ELTE Szegedi Márton Áron Kollégiumának a koronavírus járvány miatt hozott szabályai

2020. március 11-én a Magyar Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

 

I. A járvány kollégiumi megjelenésének érdekében, az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testületének rendelkezéseivel összhangban a következő szabályok betartását rendelem el:

  1. Betegség esetén alapvető szabály

       1.1. Az a kollégiumi hallgató, aki a koronavírus fertőzés jeleit észleli magán vagy a társán,
       1.2. Az a kollégiumi hallgató, aki koronavírussal fertőzött személlyel érintkezett, köteles jelezni a kollégiumvezetőnek érintettségét, hogy szükség szerint elkülönített elhelyezéséről gondoskodhasson az Egyetem. Ha a kollégiumvezető nem érhető el, akkor a kollégiumi ügyintézőnek, éjszaka a portásnak kell jelezni a veszélyt.

  1. Kötelező higiéniai szabályok
    2.1. A kollégiumba visszatérés és a WC használat után kötelező szappannal kezet mosni.
    2.2. A WC használat után kötelező lehúzni a WC öblítőt.
    2.3. A zuhanyzót tilos WC helyett használni.
    2.4. A konyhai hulladékot a kukába kell dobni. A romlott ételt ki kell dobni. A piszkos edényeket el kell mosogatni. A mosatlan edényeket ki kell dobni a kukába.
    2.5. A lakószobát tisztán kell tartani, a szemetet ki kell dobni a kukába.
    2.6. A kollégiumi dolgozók  higiéniai utasításait a kollégisták kötelesek végrehajtani.

 

  1. A kollégiumi belépés és vendégfogadás szabályai
    3.1. Az a kollégista, aki külföldre távozik, csak a hatályos jogszabályoknak illetve rendelteknek megfelelően térhet vissza a kollégiumba. (jelenleg ez tilos!)
    3.2. A kiköltözést be kell jelenteni a kollégiumnak (ld. kollégiumi ügyintézés), le kell adni a szobakulcsot és az ágyneműket.
    3.3. A kollégisták vendéget, családtagot lehetőség szerint a teraszon fogadjanak , és csak nappal.
    3.4. A kollégisták nem fogadhatnak vendéget  éjszaka. A kollégiumba csak a kollégisták és a kollégiumi dolgozók valamint önkéntesként a Klinikán dolgozó AOK vagy ápoló esetleg gyógyszerész hallgatók  tartózkodhatnak.
    3.5. Postás a portán adhatja le a küldeményt.

 

  1. Kollégiumi ügyintézés szabályai
    4.1. E-mail:

           Kanyári József kollégiumvezető kanyari.jozsef@kancellaria.elte.hu

          Tamasits Zsolt kollégiumi ügyintéző tamasits.zsolt@kancellaria.elte.hu

           Kósa Tibor gondnok kosa.tibor@kancellaria.elte.hu

           4.2. A  kollégiumi iroda ajtaja zárva, csak előzetesen egyeztetett időpontban lehet személyesen ügyet intézni. Az irodában az 1 méter távolságot megkell tartani.
           4.3. Az éjszakai ügyeletes a mindenkori portás. Az éjszakai ügyeletes nem ad ki eszközöket és postát.
           4.4. Kollégiumi ügyintézés emailen:

  • műszaki hiba és mosógép meghibásodás bejelentése,
  • lakhatási igazolás igénylése,
  • kiköltözési szándék,
  • IDŐPONT EGYEZTETÉS SZEMÉLYES ÜGYINTÉZÉSRE.

 

  1. Postai levelek és a kiszállított étel átvételének szabályai
    5.1. A kiszállított ételt a hallgató kollégium bejáratánál  veheti át.
    5.2. A postai leveleket a hallgató a porta mellett található „leveles polcról” viheti el.

 

  1. Tilos a kollégium helyiségeiben csoportosulni, rendezvényt tartani!
    6.1. Bármely kollégiumi helyiségben tilos a szórakoztató összejövetel, csoportos alkoholfogyasztás, zenés csoportos szórakozás.
    6.2. A 3 ágyas szobában 4 fő tartózkodhat egyszerre.
    6.3. A tanulóban 4 fő tartózkodhat egyszerre.
    6.4. A társalgóban (az automatáknál) 10 fő tartózkodhat egyszerre, de legfeljebb egymástól elkülönülő 2 * 5 fős csoportokban.

 

A FENTI RENDELKEZÉSEK KÖTELEZŐEK! A KOLLÉGIUMVEZETŐ A VÉSZHELYZETRE VALÓ TEKINETTEL A RENDELKEZÉST MEGSZEGŐ HALLGATÓ KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉSÉT 48 ÓRÁN BELÜLI TÖRTÉNŐ KIKÖLTÖZÉSSEL FELMONDJA.

 

II. A következő szabályok betartása a hallgatók saját érdekében nagyon ajánlott.

  1. Higiéniai ajánlások
    1.1. Az ételt, különösen a húst, tejet, sajtot és zöldségeket a hűtőben kell tárolni.
    1.2. Tüsszentéshez és orrfújáshoz használjunk papírzsebkendőt.
    1.3. A szennyes ruhát nem szabad tárolni, rendszeresen ki kell mosni.
    1.4. Javasolt arcvédő maszk használata.
    1.5. Javasolt távolságot tartani a beszélgetés során. Nem javasolt a másik ember megérintése.
    1.6. Minden hallgató a saját kollégiumi szintjén található konyhát, zuhanyzót és WC-ket használja.

 

  1. A kollégium elhagyása hosszabb időre nem javasolt!
    2.1. Nem javasolt az utazás az országban.
    2.2. Nem javasolt az élelmiszerek beszerzésén kívül a városi közlekedés.
    2.3. Nem javasolt a tömegközlekedési eszközök használata.
    2.4. Az utcai ruhákat minél többször mosni kell.

 

  1. A közösségi helyiségekre és a személyes kontaktusra vonatkozó ajánlások
    3.1. A közösségi helyiségekben csak kevesen tartózkodjanak egyszerre.
    3.2. A földszinti  és  az emeleti konyhában 4 fő tartózkodhat egyszerre.
    3.3. A beszélgetések során javasolt legalább 1 méter távolságot tartani. Nem javasolt a másik megérintése.

 

Szeged, 2020. március 20.

 

Kanyári József

kollégiumvezető