Márton Áron Emlékérem 2026
2026. július 29-én a Szakkollégium tanévzáró ünnepségével kezdődött meg a Kárpát-medencei Nyári Egyetem XII. Kárpát-medencei Szakkollégiumi Konferencia alszekciója. Mészáros Tamás szakmai igazgató ismertette a tanév fontosabb eseményeit és eredményeit, Horváth László kurátor mutatta be új kiadványainkat, és átadásra kerültek a Márton Áron Emlékérmek.
Galiger Gergő a Babes-Bolyai Tudományegyetem elvégzése után az ELTE Informatika karának hallgatója lett, jelenleg az egyetem doktorandusa. Tanulmányai során számos kiváló eredményt ért el: Hisztopatológiai szövetvizsgálat interpretálható mély neurális hálók és adataugmentációs módszerek segítségével című munkája első helyezést ért el a 37. OTDK Informatikatudományi szekciójában, szintén első helyezést ért el az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program I. liftbeszéd versenyén Mesterséges intelligencia a budapesti közlekedéstervezésben című liftbeszédével, és még sorolhatnánk. 2025. november 27-én az Országos Tudományos Diákköri Tanács Pro Scientia Aranyéremmel tüntette ki a következő indoklással: „Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Az Aranyérem tehát nem egy-egy konferencián bemutatott előadást, pályamunkát ismer el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget”. Így az Emlékérem is eddigi munkája együttes elismerése.
A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon működő Al-Duna Műhely 2018-as megalakulása óta elkötelezetten kutatja a délvidéki szórványmagyarság szellemi és tárgyi örökségét. A kutatócsoport egyetemi oktatókból, kutatókból és elhivatott hallgatókból áll, akik rendszeresen végeznek intenzív néprajzi és társadalomtudományi terepmunkát Hertelendyfalva melletti, bukovinai székelyek lakta településen. A szakemberek irányításával a diákok saját szakterületüknek és egyéni érdeklődésüknek megfelelően választanak kutatási témát a helyszínen. Az anyaggyűjtés során kiemelt figyelmet fordítanak a helyi identitás megőrzésére, a gyermekjátékokra, valamint a hagyományos hímzés- és varrottaskultúrára, és így tovább. A hallgatók mélyinterjúkat készítenek a lakosokkal, szorosan együttélnek a helyi közösséggel, így a bizalmi kapcsolatok révén rejtett kulturális narratívák is felszínre kerülnek. A vállalkozás nemcsak tudományos célokat szolgál, hanem közvetlenül hozzájárul a hallgatók szakdolgozatainak és önálló konferencia-előadásainak elkészüléséhez. Ez a hosszú távú tudományos tevékenység kulcsfontosságú bázisa az al-dunai magyar nyelvjárás és kultúra megőrzésének. Az Al-Duna műhely vezető mentora, alumnusunk Fehér Viktor tanár úr, szakkollégista tagjai Kolovity Edina, Kovács Orsolya, Kovács Tímea, Sinkovics Eleonóra, a kutatást Nyúl Sámuel technikai munkatárs segíti. Az Emlékérem közös tevékenységük elismerése.